Az európai tőzsdéken a kezdeti esést követően iránykeresést láttunk a szerdai kereskedés első felében, a magyar tőzsde azonban felülteljesítő volt, részben az OTP jó teljesítményének köszönhetően. A korábbi vakcinahírek miatti optimizmus mostanra halványulni látszott, a befektetők fókuszában ismét a koronavírusos esetszámok alakulása és a korlátozó intézkedések kerültek, illetve ezek gazdaságokra gyakorolt hatása a következő hónapokban. A kora délutáni órákban azonban elkezdett javulni a hangulat, miután újabb bejelentés érkezett a Pfizer vakcinájával kapcsolatban, amely a végső eredmények szerint még hatékonyabb, mint amit korábban közöltek. A friss vakcinhír ellenére a tengerentúli tőzsdék eséssel fejezték be a kereskedést.
Ázsiában emelkedtek a tőzsdék hétfőn azt követően, hogy kedvező makroadatok érkeztek Japánból és Kínából is. Az európai tőzsdéken, részben az ázsiai gazdasági adatoknak köszönhetően jó hangulatban telt a hétfői kereskedés, majd a Moderna vakcinával kapcsolatos bejelentését követően felgyorsultak az események, a cég előzetes teszteredményei szerint a vakcina 94,5 százalékban hatékony, erre ugrottak ma a részvénypiacok.
Szerdán is kitart a részben a Pfizer koronavírus vakcinájával kapcsolatos hír miatt kialakult jó hangulat a tőzsdéken, Ázsiában az elmúlt napokhoz hasonlóan a techpapírok teljesítettek rosszabbul, és a kereskedés képe összességében vegyes volt. Az európai tőzsdék mérsékelten emelkednek a szerdai kereskedésben, a BUX viszont délutánra felpattant, amely részben az OTP jó teljesítményének köszönhető, a bankpapír 3 százalékot emelkedett. Az amerikai tőzsdék mérsékelten emelkedtek a szerdai piacnyitást követően, majd a Dow negatív tartományba került, miközben a technológiai részvények felülteljesítettek.
Turbulens időszak volt a múlt hét a tőzsdéken, részben a koronavírus miatti korlátozásokkal kapcsolatos aggodalmak következtében több nap is csúnya esést láttunk, azonban hétfőn fordulat állt be, Ázsiában kedvező makroadatokat követően emelkedtek a tőzsdék, Európában pedig kezdetben mérsékelt elmozdulással indult a kereskedés, majd a nyitástól távolodva egyre feljebb kerültek a vezető indexek, részben itt is a kedvező makrogazdasági adatok fűtötték az optimizmust. A tengerentúli tőzsdék szintén emelkednek a hétfői kereskedésben, a Dow és az S&P pluszabn zárt, a Nasdaq enyhe visszaeséssel zárta a napot.
A pénteki kereskedést ismét a kockázatkerülő hangulat jellemezte, ezt láttuk ma az ázsiai tőzsdéken is. Bár Európában jelentősebb eséssel indult a nap, a vártnál jobb gazdasági adatok némi optimizmusra adtak okot, így a vezető indexek ezután sikeresen ledolgozták a korábbi mínuszok egy részét. A tengerentúli tőzsdéken is esést látunk pénteken, amelyet részben a március óta tartó emelkedést vezető technológiai cégek gyorsjelentései váltottak ki.
A Nobel-díjjas Robert Shiller és kollégái 2001 óta mérik a befektetők tőzsdei összeomlástól való félelmét, és a begyűjtött adatok alapján létrehozták a U.S. Crash Confidence Indexet, amely azt mutatja meg, hogy a piac mennyire tart az összeomlástól. A jelenlegi állás szerint még soha nem tartottak annyira a befektetők egy tőzsdei összeomlástól mint most, de ez valójába nem jelent rosszat, sőt, ez igazából egy kedvező hír, mert az index valójában kontraindikátorként működik.
Alaposan elromlott a hangulat a világ tőzsdéin, amely részben a koronavírusos esetszámok növekedésének tudható be, az USA-ban az elmúlt két nap rekord új esetszámokat jelentettek, de Franciaországban is csúcson járt a napi új fertőzöttek száma a hétvégén, a spanyolok pedig szükségállapotot hirdettek. Elsősorban a járványhelyzet romlásának betudhatóan csúnya esést láttunk ma az európai tőzsdéken, a DAX kifejezetten gyengén teljesített ma, amely részben magyarázható az SAP zuhanásával. A rossz nemzetközi hangulat Amerikára is átragadt, a nyitástól távodolodva pedig egyre csúnyább esést látunk a tengerentúli tőzsdéken is, a Dow a kereskedés egy szakaszában több mint 950 pontot veszített az értékéből, záráskor azonban már csak 650 pontos pontos esést mutatott.
Miért romlott el a hangulat a tőzsdéken?
Közel egy hét múlva, november 3-án tartják az elnökválasztást az Egyesült Államokban, a választás kimenetele egyelőre bizonytalan, mert bár a demokrata kihívó, Joe Biden előnye relatíve nagy, ha a reprezentatív közvélemény-kutatásokat nézzük, akkor november 3-án sima Joe Biden-győzelem jöhet, azonban sok múlik azon, hogyan szerepelnek a republikánusok és a demokraták a csatatér-államokban, és a rejtőzködő (Trump-)szavazók is megfordíthatják a küzdelmet. A piaci szereplők nagy része volatilis napokra számít a tőkepiacokon, sokan fedezékbe vonulhatnak, ennek is betudható a részvénypiaci esés.
Tovább romlott a járványhelyzet az Egyesült Államokban és Európában is, több országban újabb korlátozó intézkedéseket vezettek be. Az USA-ban és Franciaországban is új rekordszinten a napi új fertőzöttek száma, Spanyolországban vészhelyzetet hirdettek ki.
Továbbra is sok a bizonytalanság a következő körös amerikai gazdaságélénkítő csomaggal kapcsolatban, nem közeledett a demokraták és a republikánusok álláspontja, nagy valószínűséggel már csak az elnökválasztást követően jöhet megegyezés.
Folytatódik a Brexit-saga: továbbra sincs megállapodás az Európai Unió és az Egyesült Királyság között, ezért szerdáig Londonban marad Michel Barnier az EU főtárgyalója.
A hangulaton nem javít, hogy az egyik legnagyobb európai technológiai vállalat, az SAP 2023-ig kihívásokkal számol, és drámai átalakulást lát a piacán. A vállalat valamivel a várakozások alatt teljesített a harmadik negyedévben, és törölte a középtávú, marzsokra vonatkozó előrejelzését.
Európában kimondottan jó hangulatban zajlott ma a kereskedés, a legtöbb vezető ország börzéje erősödéssel zárta a hetet. Amerikában is jól indult a hét utolsó kereskedési napja, a Pfizer bejelentésének és a kiskereskedelmi forgalom kedvező alakulásának köszönhetően mindhárom vezető amerikai index pluszban nyitott. A kezdeti lendület ugyanakkor elfogyott a nap végére, eltérően zárták a hetet a vezető részvényindexek.
Csúnya esést láttunk csütörtökön az európai tőzsdéken, a hangulatra a koronavírus terjedése miatti aggodalmak nyomták rá a bélyegüket, hiszen a járvány terjedése miatt egyre több országban vezetnek be korlátozó intézkedéseket, Franciaországban például szerdán ismét kihirdették az egészségügyi rendkívüli állapotot. Az amerikai tőzsdék is lefelé vették az irányt csütörtökön, a kedvezőtlen nemzetközi hangulat mellett az újabb fiskális csomaggal kapcsolatos bizonytalanság, és a vegyes gyorsjelentések aggasztják a piaci szereplőket. A kereskedés vége felé sikerült valamennyit ledolgozni a nap közbeni lefordulásból.
Ázsiában vegyes volt a kereskedés képe kedden, Európában esést láttunk a vezető indexeken, miután a kedvezőtlen makrogazdsasági adatok mellett a Johnson & Johnson bejelentette, hogy felfüggeszti a koronavírus vakcinájának tesztelését, ezek pedig negatívan hatottak a piacok hangulatára. Az amerikai tőzsdék lefordultak kedden, a befektetők a vállalati gyorsjelentésekre figyelnek.
Letartóztatták John McAfee kiberbiztonsági szakértőt és kriptopénz-gurut Spanyolországban. Az amerikai hatóságok csalás és adóelkerülés miatt körözték, a mediterrán ország valószínűleg ki fogja adni a vállalkozót az Egyesült Államoknak - írja a TechCrunch.
Mínuszban zárták a pénteki kereskedést a tengerentúli tőzsdék, miután kiderült, hogy Donald Trump koronavírusos, a hangulatot részben javították az újabb körös amerikai fiskális csomaggal kapcsolatos remények. Ázsiában jelentős pluszban indították a hetet a vezető indexek, az európai tőzsdék is felfelé kapaszkodnak. A nyitás után a tengerentúli piacok is felfelé vették az irányt, közvetlenül a nyitás után mindhárom index emelkedett. Az optimista hangulat zárásig kitartott, amit elsősorban az táplált, hogy Donald Trump egészségi állapotáról folyamatosan jó hírek érkeztek.
Az európai piacokon romlott a hangulat a nap végére, mínuszban a DAX, ellenben a magyar tőzsde felülteljesített, élen az OTP-vel, amely nagyot ralizott ma. Az amerikai tőzsdeindexek emelkedéssel nyitottak, miután a várakozásoknál jobban alakult a heti új segélykérelmek száma, azonban a zárás előtt két órával a Dow Jones már mínuszba fordult.
Az ázsiai tőzsdéken kedvező volt a hangulat hétfőn annak ellenére, hogy Washington újabb szankciókat eszközölt Kína legnagyobb chipgyártójával szemben. Európában jelentős emelkedést láttunk, a BUX felülteljesítő volt a kontinensen, az OTP és a Mol nagyot ralizott. A tengerentúlon a nyitást követően közel 1,5 százalék körüli emelkedést láthattunk a vezető indexeken.
Az európai tőzsdék megtartották a negatív szentimentet, mínuszban zárhat a DAX és a CAC is, míg a magyar tőzsde felülteljesített a nap során. Az amerikai tőzsdék a várakozásokhoz képest végül pozitív hangulatban nyitottak, és mindhárom nagy index, az S&P 500, a Dow Jones és a Nasdaq is pluszban van.
Megosztottak a szakértők azzal kapcsolatban, hogy milyen szinteken zárhatják az évet a részvénypiacok, az Equilor szerint a fontosabb részvényindexek új csúcsokat érhetnek el, azonban a brókercég vezető elemzője szerint óvatosságra inthet, hogy a részvények árazása a piac által várt idei eredmények függvényében magas szinteken tartózkodik. Az általános tőzsdei körkép mellett többek között a magyar piacról, és izgalmas befektetési lehetőségekről is beszámolt a brókercég.
21%-os hozamot ért el eddig idén Will Danoff, a Fidelity Investments egyik legismertebb portfóliómenedzsere, mégis menekül a pénz a 230 milliárd dolláros alapjából. Danoff kerek-perec megmondta, hogy mi a probléma: a befektetési alapok nem elég szexik - írja a Bloomberg.
A Dow kivételével emelkedtek a tengerentúli tőzsdék kedden, a legerősebb a Nasdaq volt, jól szerepeltek a technológiai részvények. Ázsiában mérsékelt elmozdulásokat láttunk, a befeketetők kivárhattak a Fed mai kamatdöntő ülése előtt. Európában felfelé kapaszkodtak a piacok, a BUX viszont lejjebb került, ami az OTP esésének tudható be. A délutánra fordulva a befektetői hangulat mérsékelten pozitív Európában, azonban az OTP továbbra is esik, már közel 3 százalék mínuszban van a magyar bankpapír. A tengerentúli piacok nyitása után mérsékelt, de pozitív hangulat uralkodik.
Emelkedéssel nyitottak az indexek Amerikában is, feljebb az S&P 500, a Nasdaq és a Dow Jones is, a friss ipari termelési adatok szerint 1 százalékkal nőtt a termelés augusztusban. Európában emelkedéssel zárnak az indexek, a BUX durván kilógott a sorból gyenge teljesítményével, 2 százalék felett esett az index. Elsősorban a blue chipek húzták lefelé az index teljesítményét, esett az OTP, a Mol és a Richter is.
A JP Morgan Asset Management felmérése szerint az amerikai befektetők az aktívan kezelt ETF-ek kilövésére számítanak népszerűségben, 2023-ra az ETF-ekben kezelt vagyon negyede aktívan kezelt alapokban lehet – írja a Bloomberg.